Tokaj Mozaik Tervpályázat

Jelentkezés

A pályázati határidő vége:

00 NAP
00 ÓRA
00 PERC
00 MP

Köszöntő

Tokaj város polgármestereként nagy örömmel és büszkeséggel köszöntöm Önöket ezen a különleges pályázaton, amely városunk történelmét és művészeti értékeit egyesíti.
Egyedülálló lehetőség ez a fiatal művészek számára, hogy kreativitásukkal és tehetségükkel hozzájáruljanak Tokaj kulturális örökségéhez, hiszen a középkori városrészben elhelyezésre kerülő nyolc mozaik nemcsak Tokaj gazdag múltját idézi majd meg, hanem a városunk meghatározó részévé is válik. Hiszem, hogy a művészet hidat képezhet múlt és jelen között, a pályázat által pedig olyan maradandó alkotások jönnek majd létre, amelyek méltó módon tükrözik Tokaj szellemiségét.

Köszönöm, hogy alkotásaikkal hozzájárulnak e nemes kezdeményezéshez.
Minden résztvevőnek sok sikert kívánok!

Posta György

A pályázatról

Témajavaslatok

1 Tokaji vár

Tokaj történelme összeforrott a nemzet történelmével. A város első írásos említése 1067-ben keletkezett. Tokaj vára pedig feltehetően a XII. században épült. A vár századokig vigyázta Felső- Magyarország egyik legfontosabb tiszai átkelőhelyét a tokaji révet.

2 Tokaji szőlő-pincelabirintus

A tokaji szőlőket IV. Béla 1252-ben kiadott adományozó oklevelében említik először. A borvidéken ekkor kezdik el a sajátos föld alatti pincék építését is. Ebben az időszakban „olasz” vagy „latin” vincelléreket telepítenek a vidékre.

3 Borkereskedelem

Az 1550-es években megjelent a tokaji bor a nemzetközi piacokon is, lengyel kereskedők lepték el a borvidéket. Az első zsidó borkereske- dők a 17. században települtek le Tokajban, a 18. század második felé- ben pedig már nagy számban vándoroltak be Sziléziából és Galíciából. A borvidék hordókészítő központja Gönc lett, a gönci hordó borűr- mértéknek számít. Egy hordószekérre általában 3 gönci hordó fért fel.

4 Tokaji Aszú

1571-ben említik először az aszút, a Garay család osztálylevelében. A Tokaji Aszú egyik legkiválóbb méltatója XIV. Lajos, a francia “nap- király” volt. Állítólag tőle származik az a mondás, hogy “a Tokaji Aszú a borok királya, a királyok bora.”

5 Rákóczi-korszak

A XVII. század, a Rákóczi-korszak a legvirágzóbb időszak Tokaj éle- tében. A fejedelmek számos pincét, kastélyt építettek a borvidéken, a nagybirtokok komoly haszonra tettek szert a borkereskedelemből, és ebben az időszakban készül el Tokaj-Hegyalja rendtartásának kézikönyve, valamint rendelet született az országgyűlésben az aszú- válogatással elvégzett szüretre vonatkozóan.

6 Az első lehatárolt borvidék

A XVIII. században, 1730 körül készült el a tokaji dűlőklasszifikáció, azaz a termőhelyek településenként osztályozott listája, amit Bél Mátyás jegyzett le. 1737-ben alakították ki a tokaji szabályozását, megtörtént a borvidék lehatárolása és az eredetvédelem kidolgozása. Ezzel Tokaj lett a világ első lehatárolt borvidéke.

7 Gönci hordó

A szőlőtermesztést kiszolgáló iparok és szolgáltatások települések szerinti szakosodása révén a borvidék hordókészítő központja Gönc lett. Az aszú érlelésére és szállítására gönci félhordót használtak, melyet átalagnak is neveztek. A gönci hordó borűrmértéknek számít. Egy hordószekérre általában 3 gönci hordó fért fel. A gönci hordó zempléni kocsánytalan tölgyfából készült, korábban fa-, a 19. századtól fokozatosan vas abroncsozással. A közepesen kemény, kopásálló, magas csersav tartalmú „zempléni tölgy” mint kiváló hordó- alapanyag, nemcsak helyben, de a nemzetközi borászatban is régóta ismert fogalom. A hordó fája ugyanis jelentősen befolyásolja a bor érési folyamatait, és kedvező hatással van a színére és aromájára is.

8 Nemzetközi ismertség

A XVIII. században a tokaji bor Európa előkelőségeinek becses itala, melynek hírét nemcsak kereskedők, hanem a legrangosabb költők, írók, zenészek is megörökítik többek között Voltaire, Goethe és Schubert.

A pályázat ütemezése

Group 124 (1)

Bírálóbizottság

A Tokaj városában elhelyezésre kerülő mozaikok tervezésére
kiírandó pályázatot elbíráló zsűri tagjai:

Auth Attila

  • grafikusművész,
  • Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tervezőgrafika tanszék adjunktusa

Dr. Herczeg Ágnes

  • dr. Mőcsényi Mihály-díjas táj- és kertépítész
  • a Magyar Kertörökség Alapítvány kuratóriumának elnöke

Jakab Zsófia

  • kreatívipari vezető
  • a Magyar Divat és Design Ügynökség vezérigazgatója
  • a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatósági tagja

Rudolf Mihály DLA

  • Az MMA rendes tagja
  • Pro Architectura-, Ybl Miklós-, Kós Károly-díjjal kitüntetett építész
  • Tokaj város főépítésze

Ugron Zsolna

  • József Attila-díjas író
  • Magyar Turisztikai Ügynökség szakértője

dr. Bacsek Júlia

  • jogász, művészettörténész,
  • kurátor, becsüs
  • A Kieselbach Galéria kortárs project managere